az ancora art galériában

Nem alszom, de álmos vagyok

karácsonyivásár_ancora-06

NEM ALSZOM, DE ÁLMOS VAGYOK

“Ami közös bennünk, az többek között az egyetem. Messziről idejöttünk, hogy itt tanuljunk azzal a reménnyel, hogy diplomás művészek, festők leszünk. Apukám ezt úgy mondja: „papírja van róla, hogy máshogy gondolkodik”. Ehhez a reményhez az is hozzátartozott, hogy ebből majd meg is élünk. 

A Damjanich utcában eltöltött évek nekem életem legszabadabb, legboldogabb, legkreatívabb, reményekkel és lehetőségekkel teli évei voltak. Ott éreztem az életemben először, hogy jó helyen vagyok, 100%-ban szeretem amit csinálok (ez Ádám Zoli bácsinak is köszönhető elég nagy részben). 

Aztán én voltam az első, akinek gyermeke született, és itt, az álmok városában, az egyetem utolsó évében hirtelen családanyává lettem… Ezzel meglehetősen megnehezítettem a pályámat. De itt maradtam Pécsett (ahogy Saci és Zsuzsi is, akik időközben szintén anyává lettek), és próbálom azóta is fenntartani a hitet, hogy van lehetőségem arra, hogy megéljek a művészetből, a kreativitásomból, az ötleteimből.

A kiállításunk címe nekem nagyon tetszik: „Nem alszom, de álmos vagyok”. Ezt Zsuzsi írta kislánya állapotáról, egyszer a közös chatben, amikor épp nem tudott írni nekünk. Hozzám azért áll közel ez a cím, mert én igazából arra vágyom, hogy még miután lefektettem a gyerekeket, fenn tudjak maradni és alkotni, hogy akkora legyen bennem az alkotási vágy, hogy minden életszükségletemet felülírja…. de ez sohasem jön össze, esténként elalélok, mint egy hervadt hóvirág. Inkább felkelek hajnalban, ha valami fontos alkotni való adódik. Illetve van benne egy muszáj „Ezt muszáj megcsinálni, Érted?! Muszáj!!!” Erre Losi (Losonczy István) emlékeztetett Ádám Zoltán emlékestjén. Amiből aztán megszületetett Losi által még aznap este a „Meta Muszáj” fogalom. 

Ez a tetterő egy olyan fontos dolog, amit nem szabad egyikünknek sem elfelejteni soha, akkor sem, ha anyagi gondjaink vannak, akkor sem ha sikertelennek érezzük azt, amit csinálunk, egyszerűen csinálni kell és kész.”

/ Kanics Dorottya

kiállító művészeink

Alkotásai

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 1-2

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 1-2.

2023, vegyes technika, vászon

Változó méret (VM), legnagyobb méret (LM): 59x25 cm, 93x40 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 3

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 3.

2023, vegyes technika, vászon

VM, LM: 54,5x45 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 4

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 4.

2023, vegyes technika, vászon

VM, LM: 98x72 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 5

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 5. /A fába kötözött nő/

2023, vegyes technika, fa

100x40 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 6

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 6.

2023, vegyes technika, fa

VM, LM: 46,5x36 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 7

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 7.

2023, vegyes technika, fa

VM, LM: 40x35 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 8

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 8.

2023, vegyes technika, fa

VM, LM: 57,5x46 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 9

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 9.

2023, vegyes technika, fa

VM, LM: 56x49 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 10

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 10.

2023, vegyes technika, vászon

VM, LM: 77x53 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 11

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 11.

2023, vegyes technika, vászon

85x85 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 12

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 12.

2023, vegyes technika, vászon

átmérő: 60 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 13

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 13.

2023, vegyes technika, vászon

átmérő: 41 cm

Kanics Dorottya Képlékeny képlélek 14

KANICS Dorottya
Képlékeny képlélek 14.

2023, vegyes technika, vászon

átmérő: 41 cm

Kanics Dorottya Szőr álom 1

KANICS Dorottya
Szőr álom 1.

2023, 100% gyapjú fonal, latex, vászon

168x137 cm

Kanics Dorottya Szőr álom 2

KANICS Dorottya
Szőr álom 2.

2023, 100% gyapjú fonal, latex, vászon

80x78 cm

Kanics Dorottya Csíkos képlet

KANICS Dorottya
Csíkos képlet

2023, akril, fa

43x21,5 cm

Kanics Dorottya Mit sejtek

KANICS Dorottya
Mit sejtek?

2023, akril, fa

34,5x22,5 cm

Nagy Sarolta Fényevő

NAGY Sarolta
Fényevő

2023, vegyes technika, vászon

130x130 cm

Nagy Sarolta Fénytörés

NAGY Sarolta
Fénytörés

2023, enkausztika, hamu, varrott, vászon

50x50 cm

Nagy Sarolta Lehetséges középpontok

NAGY Sarolta
Lehetséges középpontok

2023, vegyes technika, vászon

300x120 cm

Nagy Sarolta Elengedés

NAGY Sarolta
Elengedés

2023, vegyes technika, vászon

90x120 cm

Nagy Sarolta Kapocs

NAGY Sarolta
Kapocs

2023, vegyes technika, vászon

90x120 cm

Nagy Sarolta Jelenségek variációi 1

NAGY Sarolta
Jelenségek variációi I.

2023, vegyes technika, vászon

50x50 cm

Nagy Sarolta Jelenségek variációi II

NAGY Sarolta
Jelenségek variációi II.

2023, vegyes technika, vászon

50x50 cm

Nagy Sarolta Jelenségek variációi III

NAGY Sarolta
Jelenségek variációi III.

2023, vegyes technika, vászon

50x50 cm

Nagy Sarolta Jelenségek variációi IV

NAGY Sarolta
Jelenségek variációi IV.

2023, vegyes technika, vászon

50x50 cm

Nemes Zsuzsa A teraszon bolondos, furcsa népség napfürdőzik

NEMES Zsuzsa
A teraszon bolondos, furcsa népség napfürdőzik

2022, olaj, vászon

40x50 cm

Nemes Zsuzsa A vágott fülű kutya kertje

NEMES Zsuzsa
A vágott fülű kutya kertje

2022, olaj, vászon

50x60 cm

Nemes Zsuzsa Egy pár méterrel arrébb találtam kétezer forintot

NEMES Zsuzsa
Egy pár méterrel arréb találtam kétezer Forintot

2022, olaj, vászon

85x117 cm

Nemes Zsuzsa Gyöngydíszek a tyúkoknak

NEMES Zsuzsa
Gyöngydíszek a tyúkoknak

2023, olaj, vászon

14x23 cm

Nemes Zsuzsa Hőség, avagy a szomszéd betonkertje mindig szürkébb

NEMES Zsuzsa
Hőség, avagy a szomszéd betonkertje mindig szürkébb

2022, olaj, vászon

50x60 cm

Nemes Zsuzsa Kiskert ősszel

NEMES Zsuzsa
Kiskert ősszel I.

2022, olaj, vászon

40x50 cm

Nemes Zsuzsa Kiskert ősszel II

NEMES Zsuzsa
Kiskert ősszel II.

2022, olaj, vászon

30x40 cm

Nemes Zsuzsa Nap-szél manókert

NEMES Zsuzsa
Nap-szél manókert

2022-2023, olaj, vászon

20x30

Nemes Zsuzsa Rend a lelke 1

NEMES Zsuzsa
Rend a lelke I.

2022, olaj, vászon

40x40 cm

Nemes Zsuzsa Rend a lelke II

NEMES Zsuzsa
Rend a lelke II.

2022, olaj, vászon

40x50 cm

Nemes Zsuzsa Rend a lelke III., - freskólovagok sepregető nénivel

NEMES Zsuzsa
Rend a lelke III., - freskólovagok sepregető nénivel

2022-2023, olaj, vászon

20x20 cm

Nemes Zsuzsa Vihar előtt, olaj, vászon

NEMES Zsuzsa
Vihar előtt

2022, olaj, vászon

85x117 cm

Nemes Zsuzsa Díszgyöngyök I

NEMES Zsuzsa
Díszgyöngyök I.

2023, olaj, vászon

20x20 cm

Nemes Zsuzsa Kockaház kihagyhatatlan ajánlatokkal

NEMES Zsuzsa
Kockaház kihagyhatatlan ajánlatokkal

2023, olaj, vászon

20x20 cm

Nemes Zsuzsa Szívkerítés farakással

NEMES Zsuzsa
Szívkerítés farkassal

2023, olaj, vászon

20x20 cm

Nemes Zsuzsa Kerítésgeometria ételhordóval II

NEMES Zsuzsa
Kerítésgeometria ételhordóval II.

2022-2023, olaj, vászon

40x50 cm

képek a

Kiállításról

Nem alszom, de álmos vagyok (2)
Nem alszom, de álmos vagyok (5)
Nem alszom, de álmos vagyok (6)
Nem alszom, de álmos vagyok (1)
Nem alszom, de álmos vagyok (3)
Nem alszom, de álmos vagyok (4)
Nem alszom, de álmos vagyok (12)
Nem alszom, de álmos vagyok (13)
Nem alszom, de álmos vagyok (14)
Nem alszom, de álmos vagyok (11)
Nem alszom, de álmos vagyok (9)
Nem alszom, de álmos vagyok (10)
Nem alszom, de álmos vagyok (17)
Nem alszom, de álmos vagyok (19)
Nem alszom, de álmos vagyok (18)

ancora art galéria

Még több alkotás a galériában!